Önéletrajz - Hoffmann Richárd

Tartalomhoz ugrás


Kedves Látogató!

Hivatásomként tűztem ki a minőségi szórakoztatást, a színházi- zenei-
és prózai kultúra terjesztését az országban és a világban.
Célom a magyar kultúra értékeinek ápolása, a klasszikus és kortárs
irodalmi és zenei alkotások tolmácsolása, a kulturális identitás erősítése.
Magamnak tudhatok háromszoros Fővárosi- vers és prózamondó
bajnoki címet.
Énekversenyen is számos elismerést szereztem, több nemzetközi
versenyen jutalmaztak meg arany serleggel.
Európa bajnokként kétszer állhattam színpadra, világbajnokságon
a zsűrielnök különdíjjal jutalmazott.
Drámatagozatos gimnáziumba jártam, közben zeneiskolában tanultam.  
Diplomát a Színház és Film Intézetben szereztem színművész szakon,
de van felsőfokú kulturális menedzseri végzettségem is. Énekelni a Színház- és Filmművészeti Intézet konzervatóriumi részlegén tanultam magánének szakon, majd a Szent Gergely Népfőiskolán Drámapedagógiai és Beszédtechnikai pedagógus oklevelet szereztem.
Azóta opera-, operett-, próza- és musicalszerepekben léptem színpadra.
Többek között felléptem a Magyar Állami Operaházban, az Erkel Színházban, a Nemzeti Színházban, a Liszt Ferenc Zeneakadémián, a Szegedi Nemzeti Színházban, és a Művészetek Palotájában is.
Az elmúlt években nagy szerepet játszik életemben, a médiában való
szereplés, több alkalommal énekeltem a közmédia- és kereskedelmi média műsoraiban is. (DunaTv: SzerencseSzombat, Jó ebédhez szól a nóta, M5: Opera Café, Kulturális híradó, Opera közvetítések)
Egyéni előadóként rendezvényeken, összejöveteleken, koncerteken
önállóan szórakoztatom a közönséget.
Megtiszteltetés számomra, amikor felkérnek rendezvényen való
szereplésre.




Jelentősebb színpadi szerepek:

Csokonai Nemzeti Színház 2019.11.09.–jelenleg
  • Kálmán Imre: Csárdáskirálynő: Edwin
    (Rendező: Gemza Péter, Peller Károly)
 
Magyar Állami Operaház 2013.11.22.–jelenleg
 
  • Kodály Zoltán: Háry János: Krucifix generális
    (Rendező: Vidnyánszky Attila)

  • Giacomo Puccini: Turandot: Perzsia hercege
    (Rendező: Kovalik Balázs)

  • Benjamin Britten: Lukrécia meggyalázása: Tarquinius etruszk herceg /színész/
    (Rendező: Csányi János)

  • W. A. Mozart: A varázsfuvola: Szóló Rabszolga
     
    (Rendező: Szinetár Miklós)

     
Nemzeti Színház
 
  • Madách Imre: Az ember tragédiája: Lucifer /A paradicsomon kívül/
    (Rendező: Bendzsák István 2016.01.9.)

  • Az irgalmas szamaritánus: Címszerep
    (Rendező: Bendzsák István, Rubold Ödön 2015.01. 24.)

  • Arany János: A walesi bárdok: Mesélő
    (Rendező: Bendzsák István 2014.01.14.)

Nemzeti Lovas Színház 2019.08.03. - jelenleg

  • Szűts István, Koltay Gergely: Honfoglalás: Táltos
  • Andrew Lloyd Webber: Jézus Krisztus Szupersztár: Simon, Péter
  • Szörényi Levente, Bródy János: István a király: Bese
    (Rendező: Pintér Tibor)

 Pesti Művész Színház 2014.06.25.–jelenleg

  • Kálmán Imre: Cirkuszhercegnő: Mister X
    (Rendező: Pankotay Péter)

  • Georges Feydeau: Bolha a Fülbe: Étienne
    (Rendező: Pozsgai Zsolt)

  • Georges Feydeau: A hülyéje: Victor, Gérome
    (Rendező: Pozsgai Zsolt)

  • Harsányi Gábor - Gyarmati István - Siliga Miklós: Mártíok musical: Vagány
    (Rendező: Harsányi Gábor)

       
Kalocsai Színház 2017.08.17.-jelenleg

  • Vajda Katalin - Fábri Péter: Anconai Szerelmesek: Lucrezio
    (Rendező: Balogh Bodor Attila)


Vörösmarty Színház 2012.09.01.–2014.06.30.

  • Georges Feydeau: Zsákbamacska: Landernau, Łanoix
    (Rendező: Búza Tímea)


Bubik István Színház 2010.09.01-2012.6.31.

  • Jim Jacobs és Warren Casey: Grease: Danny Zuko
    (Rendező: Bendzsák István)


 Pesti Fiatalok Színháza 2010.02.01.–2013.12.01.

  • Kacsóh Pongrác János vitéz: Bagó
    (Rendező: Gonzálen Ákos)

  • Kálmán Imre: Marica grófnő: Tasziló gróf
    (Rendező: Gonzálen Ákos)

  • Szirmai Albert: Mágnás Miska: Mágnás Miska
    (Rendező: Gonzálen Ákos)

   



Fontosabb énekversenyek, fesztiválok

2009
  • VI. EuroPop Nemzetközi Énekes Fesztivál (Magyarország):1. helyezés
  • Nemzetközi Énekes Fesztivál (Bulgária, Tutrakan):3. helyezés

2010
  • Kisvárdai kifutó: 2. helyezés
  • Veszprémi Tavaszi Játékok Összművészeti Fesztivál: 2. helyezés
  • Országos Musical Bajnokság (Székesfehérvár) 1. helyezés
  • Europop Énekes Európa-bajnokság (Dabasi sportcsarnok): 1. helyezés
  • Moldáviai Énekes Világbajnokság (19 ország részvételével): Zsűrielnök különdíja

Fontosabb vers- és prózamondóversenyek

2006
  • Fővárosi vers- és prózamondóverseny: Közönségdíj
  • Farsangi fesztivál: Fesztivál díj
  
2007
  • Fővárosi vers- és prózamondóverseny: 1. helyezés
2008
  • Országos Lázár Ervin prózamondóverseny 2. helyezés
  • Regösök húrján Regionális vers- és prózamondóverseny: 2. helyezés
  • Fővárosi vers- és prózamondóverseny: 1. helyezés
    
2009
  • Regionális vers- és prózaíróverseny: 3. helyezés
Regösök húrján Regionális vers- és prózamondó verseny: 1. helyezés  



Vissza a tartalomhoz